2017. január 19., csütörtök

Születésnapi mákos guba torta, ahogy az Én életem szereti

A mák egy elég nehéz kérdés, vagy valaki nagyon szereti, vagy rá se tud nézni. Én az utóbbi csoportba tartozom, egy ideig még az is nehezemre esett, hogy egy asztalnál üljek valakivel, aki mákos ételt eszeget. Persze ennek kialakulásához elég nyomós ok vezetett, gyerekkoromban a oviban kötelező jelleggel kellett megennem a mákos tésztát, hiába mondtam, hogy én nem szeretem. Ennek az lett a következménye, hogy kb. 5 évesen kórházba is kerültem, még pedig a fertőző osztályra, így a mai napig emlékszem az üvegfalra, ami anyuéktól elválasztott és annyira, de annyira sírtam, hogy csak anyu kezét had foghassam meg. amit persze nem lehetett..... Reméltem kinövöm ezt a történetet, de  sokáig nem sikerült.  Jó pár éve azonban lelkesen készítek minden féle mákos ételt az én életem párjának, aki az ellenkező csoportba tartozik, imádja a mákos finomságokat.

Szülinapja lévén milyen más édességgel is készülhettem volna, mint a kedvencével, Mákos guba tortával, méghozzá vaníliás (madártejes) krémmel és tejszínhabbal, megszórva mákkal.


Hozzávalók:

(Aki szeretné a kiflit is saját maga készíteni, szénhidrátcsökkentetten, a receptet itt találja hozzá:
Szénhidrátcsökkentett kifli ZelleiTünditől

22 cm kapcsos tortaformához
Eredeti receptet itt találjátok: Mákos guba torta

Az én variációm:

8 db kifli felkarikázva
3 tojás sárgája
8 dkg vaj
8 dl tej
15 dkg darált cukormentes mák
10 dkg nyírfa cukor
reszelt citromhéj

 Első lépésként elkészítjük a gubát. Egy kapcsos torta formát vajjal kikenünk. Felkarikázzuk a kifliket. Felolvasztjuk a vajat és a tejjel együtt felmelegítjük. Robotgéppel kikeverjük a tojások sárgáját a cukorral, majd szép lassan a langyos vajas-tejhez keverjük és lassú tűzön addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. A masszához keverjük a mákot és ráöntjük a felszeletelt kiflikre, majd addig várunk, amíg a kiflik felszívják a folyadékot. Bele kanalazzuk a torta formába és 160 fokos sütőben, 20-22 perc alatt készre sütjük.

Krém elkészítése:

4 db tojás sárgája
1 csomag vaníliás pudingpor
8 dkg nyírfacukor
15 dgk vaj
4 dl tej
vanília rúd kikapart magja

A tojások sárgáját robotgéppel a pudingporral, cukorral és vanília rúd kikapart magjával jól össze dolgozzuk. Közben felforraljuk a tejet. Kis merőkanállal a tejből a masszába kanalazok pár kanálkával, (közben mindig jól elkeverem) hogy felvegye a hőmérsékletet és ne csapódjon ki a tojás sárgája, ha a többi tejhez öntöm.  Visszateszem közepes láncra és addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik. Félreteszem, és hagyom, hogy teljesen kihűljön, majd a vajjal krémmé keverem. Hűtőbe teszem egy fél órára.

Tálaláshoz rákanalazom a krémet, (még a kapcsos torta formában) nem baj, ha lecsorog a szélére, szerintem nagyon szép eredményt tudunk így elérni. Tetejére habzsákból tejszínhabot nyomunk és mákszemekkel díszítjük.

Tejszínhab készítése

3 dl habtejszín
1 ek nyírfporcukor
1 habfix

A tejszínhabot a cukorral és habfix-el addig keverjük robot géppel, amíg el nem érjük a megfelelő keménységet. Habzsákba tesszük és kis halmokat nyomunk a torta tetejére. Végezetül megszórjuk szemes mákkal, hogy az összkép tökéletes legyen.
 



Boldog születésnapot Malackám!!!!

Nincsenek megjegyzések: