2017. január 9., hétfő

Zöldséges ládika az újév első átalakítása:-)


Kis faluban nagyon jó lakni, nem messze Budapest zajától, mert egyrészt könnyen elérhető a város, másrészt az ember lánya jóba tud keveredni a helyi zöldséges társadalommal, így szert tud  tenni néhány igazán jól újra hasznosítható zöldséges ládára. Nekem most sikerült jó párat beszereznem, laposabbakat, magasabbakat.

Szükségem lesz a földszintre néhány tárolóra, ezért azt gondoltam, ezek a ládikák megfelelőek lesznek. Például egyet szeretnék a konyhapultra a szakácskönyveknek, egyet újságtartónak a nappaliba görgőkkel az alján, párat a nappali játszó sarkába, ahová a Milla játékai kerülnek, néhányat a teraszra tárolóknak, tudom-tudom, mint gombóc Artúr, olyan vagyok, de vállalom :-))))))



Ha sikerült ilyen, vagy hasonló, pl. két és nem három léces, jó minőségű ládikát beszerezni, ami a háttérben látszik, már indulhat is a saját képre formálás. 
 Legelső lépés, hogy szépen megcsiszoljuk smirglivel ott, ahol nem találjuk elég szépnek, illetve az is fontos a keresésnél, hogy minél kevesebb felírat legyen rajta, hiszen azokat is le kell csiszolni és festeni, hogy rá tudjuk tenni a sajátunkat. 


Csiszolás után jöhet egy réteg festék, én nem alapoztam, egyből bele a közepébe, nem is festettem egyenletesen, hiszen régies hatást szerettem volna elérni. Most a Pentart Paint Soft (Cream White) szint használtam.   Itt ott vastagabb, néhol kicsit hanyagra sikerült, de nem foglalkoztam vele, tudtam, hogy a végeredmény szépséges antikolt hatás lesz. Most nem csiszoltam éleket, de nem is vaxoltam, hagytam, hogy ezeket az idő majd mind megtegye helyettem.



Amikor a festék megszáradt, bőrdarabkákat vágtam a sarkokra és a fogantyúra. Majd ezeket ragasztó pisztollyal rögzítettem, melyekre rákerültek az éleknél  szegecsek. Az ötletet, mint már a kék ládikánál is, Juditu blogjában talátam. Juditu ládika.





A ládika belsejébe egy francia feliratos és mintás anyag került, szintén ragasztó pisztollyal  és szegecsekkel rögzítve a ládához.

Végső simításként stencillel készült felirattal adtam meg az igazi hangulatát.  Stencilezéshez ezeket az eszközöket használtam: Stencil, (ITT ) Stencil spray a rögzítés elősegítéséhez, (ITT) Strukture paste  és Akrylic paint matt (földbarna szin) Egy kevés pasztát össze kevertem a matt paint akrylic festékkel, majd stencil sprayvel befújtam a stencilt, mely öntapadós réteget képez, és úgy működik,mint egy matrica. Rátettem a kívánt helyre és kés segítségével felvittem a sűrű állagú pasztát. Amint elkészültem vele, azonnal lehúztam a sablont és hagytam teljesen megszáradni.




Funkcióját tekintve a konyhapultra szánom, hogy az eddig káoszelméletes szakácskönyveimet tudjam benne tárolni. Két újabb két elemes ládika várakozik az autómban.....:-) folytatás következik...







Nincsenek megjegyzések: