2017. június 6., kedd

Gyerekszoba kedvence Macipárna és Maciszőnyeg

Imádom, körülbelül ennyit tudok hozzá fűzni. Susimiu egy zseni, hogy kitalálta, megalkotta és még mintát is mellékelt hozzá, sok sok információval. A szőnyeg alapját két szállal készítettem 20-as tűvel. A rá kerülő arcot, orcákat viszont egy szállal, hogy szépen lehessen rá rögzíteni az alapra varrással. A fülek szintén kétszálasak, azokat fonállal rögzítettem a kör alaphoz. Szemek és orrok gyapjú filcből vannak és szintén cérnával vannak felvarrva az alapra. A szőnyeg mérete fülek nélkül: 100 cm, fülek 20 cm-esek. Felhasznált alapanyagok, párnával együtt: 8 gombolyag törtfehér-vajszín, 1 gombolyag testszín rózsaszín, 1 gombolyag szürke. A párna alapja is két szálas, két kört készítettem, tömtem meg párnabelső anyaggal, de vigyázni kell, hogy ne legyen nagyon duci, mert el tudja torzítani az arcot. Az össze illesztés előtt felvarrtam az arcra a szemeket, orcát, orrot, majd elkészítettem a füleket és azokat a két kör össze illesztése közben rözgítettem fonállal az első és a hátsó oldalhoz is egyaránt.
















Kicsi bárányhimlős kincsem az Ő Macifej párnájával. 




Nincsenek megjegyzések: